élményeket alkotunk

„Tehát a magyar koronai országokban csak nem három annyi szőlő találtatik, mint a német- lengyel- cseh koronai országokban összesen. De a magyar bortermesztés nemcsak mennyiség, hanem minőség tekintetéből is túlnyomó, mert bár A.-Ausztriában, Stájerországban, Tirolban s némileg Morvaországban is vannak jeles minőségű borok, de a magyarországiakkal, melyek részint kövér, édes aszuborok (tokaji, ménesi, ruszti, karloviczi), részint színre fehérek és zamatos szeszes italok (mint : somlyai, badacsonyi, neszmélyi, érmelléki, magyaráti szerednyei, varbóczi, penczi, szadai, csömöri, kőbányai, stb.), részint tüzes s a franczia legnemesebb borokkal versenyző, vörös borok (villányi, szegszárdi, budai, visontai stb.) nem vetekedhetnek.”1A Hon 1870. július 8-i száma értesíti az olvasóit arról a borüzletről, melyet Penczen bécsi kereskedők kötöttek, 250 akó jelesebb bor megvásárlásakor. Az ár 9 ftól felfelé volt.Az 1870-es években a penci szőlőbirtokosok a fővárosban, a Magyar utcában „Penczi bortermelők pincéje” néven raktárt tartottak fent helyi boraiknak.Az 1870-ben megjelent Borászati Füzetek így ír a penci borról: „Nógrádmegyének átalán véve sok jó bora van, nevezetes ezek között a penczi fehér bor is, mely ma már a haza legjelesebb borai sorában említtetik, miután az értelmes kezelés által értékesebbé tették.”

Szőlőművelés évszázadokon át a legfontosabb gazdasági tényező volt Penc életében. „Shvoj Miklós így ír 1874-ben: „Lakosai leginkább bortermeléssel foglalkoznak, mely minőségre, de nevezetesen mennyiségére nézve e megyében legelső helyen áll. A szőlőhegy 1062 katasztrális holdat tészen. Boraikat legnagyobbrészt külföldre, de főképp Ausztriában adják el, meglehetős jó áron. A penci bor a kereskedelmi világban oly jó hírnevet szerzett magának, melyért sok más bortermő vidék méltán irigyelheti.” Az egykoron méltán messze földön ismert penci bor pirosdinka és az ezerjó keverékéből készült. Ez a zamatos és testes borokat, felvidéki kereskedők szállították a legmesszebb vidékekre is.”

A penci bort Párizsban is ismerték. A Fővárosi Lapok írt erről 1878-ban. „A csárda maga nagyon szűk egy pici korcsmácska; dombra épült és fenyőfa-oszlopos két verandájával körülbelül olyannak tűnik fel, mint egy alföldi vasúti őrház. Csak nádteteje ad neki némi eredetiséget. Legnagyobb hibája az, hogy kicsi; mindjárt megtelik vendégekkel, és a később érkezők künn állva kénytelenek hallgatni a zenét. Az étel a csárdában igen jó s a borok jeles minőségűek. Finom szürke papirosra nyomtatott magyar-francia étlapot és borjegyzéket nyújtanak a választani kívánóknak. A »gulyás« és a »pörkölt« (1 franc 50centimes adagja) meglehetős kedveltetésben részesül; a borokat dicsérik, kivált a »Von Unserem« címűt, melynek három franc a palackja. És ezt keresztelték el németül; a többi mind magyar étiquettet visel. Van kőbányai, neszmélyi, penci, magyarádi, diószegi, somlai, érmelléki, romhányi (nem Gyulai Pál, hanem a báró Prónay Gábor termése,) szomorodni, badacsonyi tokaji, ruszti ménesi, szegszárdi, villányi, budai sashegyi és egri.”

„Rápolti Nagy Endre penci földbirtokos bortermelő, boraira az 1900 párisi világkiállítás „Grand- Prix“-jét nyerte el.”